2010.03.12.
Az intézményvezető a helyi fiatalok koncertjét is legalább ilyen izgalommal várja.
A művészeti napok programjait a Horváth József Alapfokú Művészeti Intézményben tartják, a rendezvény március 16-án, kedden este fél 7-kor ˝A zene pillanatai˝ című fotókiállítás megnyitójával kezdődik, majd 7-től Vukán György és a Budapest Saxophone Quartet ad koncertet. Március 17-én délután 5-kor a győri Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei lépnek fel, 18-án este 6-tól a Horváth József AMI tanárai adnak műsort. A pénteki zárónapon este 6 órától a Széchenyi Ferenc Kamaraegyüttes produkciójának tapsolhatnak. A programokra a belépés díjtalan. Horváth Rudolftól, a zeneiskola igazgatójától lapunk megtudta, amikor a jelenlegi épületébe költözött az intézmény, akkor teremtették meg a művészeti napok hagyományát.
- Nálunk ez a versenyidőszak s az apropó kiváló arra, hogy a növendékeink bemutatkozhassanak. Igyekszünk valami kuriózumot is vinni a programok sorába: volt, amikor a régi tanítványok mutatták be tudásukat, de most sikerült egy igazi nagy nevet is megnyernünk, eljön hozzánk Vukán György a zenekarával. Nagyon várjuk az előadását, de ugyanilyen izgalommal készülünk mindig az itt tanuló fiatalok koncertjére is, a társintézmények fiataljaitól ugyancsak igyekszünk minél több hasznos fogást ellesni - mondta az intézményvezető.



























