Ikrek fesztiválja Ágfalván

Ikrek fesztiválja Ágfalván
TérképpelKISALFOLD.HU
2010.07.19.
Ágfalva - Megtartották Ágfalván a település hagyományos rendezvényét, az ikerfesztivált, ami már negyedik alkalommal várta az érdeklődőket szombaton . Szokás szerint megválasztották a következő év ikerarcait is.


Az ágfalvi ikerfesztivál a kezdetektől fogva nemzetközi ismertségnek örvend, hiszen nemcsak hazánk minden régiójából, de a határokon túlról is érkeznek vendégek. Szombaton a számos kísérőrendezvény mellett főzőversenyt is tartottak, erre 12 induló regisztráltatta magát.

Az első ágfalvi ikerfesztiválon 52 kettes iker és 3 hármas iker vett részt, volt olyan esztendő, amikor a százat is megközelítette, sőt, meg is haladta a rendezvényre regisztráló kettes és hármas ikerpárok száma. Hétvégén 65 kettes és 7 hármas iker vett részt a programokon.

A következő év ikerarcainak a soproni Garab Dávidot és Gergelyt választotta a zsűri. Fotó: Ábrahám Péter
A következő év ikerarcainak a soproni Garab Dávidot és Gergelyt választotta a zsűri. Fotó: Ábrahám Péter


- A fesztivál ötlete két ikreket nevelő édesanya fejéből pattant ki, s mivel a lélekszámhoz képest elég sok ikerpár él Ágfalván - 16 kettes és 2 hármas - az önkormányzat is felkarolta a rendezvényt, amit minden esztendőben megtartunk. Most is, csakúgy mint máskor, rengeteg gyermekprogram várta a kicsiket, volt játékos foglalkozás, arcfestés, aszfaltrajzverseny, lovasbemutató. Felléptek a helyi fúvósok és a néptáncegyüttes, este koncert és bál szórakoztatta a vendégeket. A felnőttek tudományos előadást hallgathattak az ikerterhesség szülészeti szempontjairól, de szó esett a lélek, test és kötődés pszichés aspektusairól is - fogalmazott Magyarné Artner Hajnalka szervező.

A következő év ikerarcainak a soproni Garab Dávidot és Gergelyt választotta a zsűri.


Ikertitkok

Az embereknél 80 terhesség közül körülbelül egyből születnek ikrek, az ikerterhességre való hajlam öröklődik. Az egypetéjű ikrek, egyetlen petesejtből jönnek létre, amely a megtermékenyítés után két vagy több különálló sejtté osztódik. Az egypetéjű ikrek mindig egyneműek és többnyire a megszólalásig hasonlítanak egymásra. A két- vagy többpetéjű ikrek esetében az anyuka egyszerre több petesejtet érlel, és ezeket egy-egy hímivarsejt külön termékenyíti meg. A születendő gyermekek neme ilyenkor eltérhet egymástól.