Audi Eastoric 2010 - program

Audi Eastoric 2010 - program
TérképpelKISALFOLD.HU
2010.08.25.
A kíváncsiaknak több alkalmuk is lesz arra, hogy megnézzék a járgányokat megyénkben, a nyilvános megállópontokon pihenő helyzetben is megcsodálhatók az autók, de a kitartóbbak menet közben is elcsíphetik őket.


A központ ezúttal is az Audi Gyár lesz: innen indulnak az Audi Eastoric Rallye résztvevői. Az oldtimer Szuperkupa negyedik futamára a kétfős csapatok augusztus 26-án, csütörtökön 14 órától az ETO-Park Parkolójában készülnek fel.

A verseny előtti bemelegítést bárki megtekintheti, de egyébként útközben is el lehet csípni a veterán szépségeket. 27-én, pénteken reggel Tata felé indul a mezőny. Itt az Öreg tó partján lesz egy időellenőrző állomás, majd Esztergomnál kelnek át a határon. Az ebéd után Komáromnál érnek vissza magyar területre.

Részletes program >>

A győriek és a város közelében lakók pénteken délután a Dunakapu téren csodálhatják meg az öreg technikákat, ahová a Bornapok vendégeként 16.30-tól futnak be. A szombati napon Pápa felé halad a csapat, ahol a résztvevők már évek óta szívesen látott vendégek, majd a kávészünet Mihályházán érkezik el.


Az ebéd Pannonhalmán, az apátság új éttermében lesz, majd a Rábaringen köröznek. Az ETO Parknál ér véget a verseny a délutáni órákban.

Nyilvános megállópontok

Augusztus 26. csütörtök
14.00 - 19.00 ETO-Park Parkoló: nyilvános gyakorlás

Augusztus 27. péntek
08.30 Rajt - Győr, Audi Gyár
10.00 Tata, Öreg Tó partja
12.30 Esztergom, Mária Valéria híd
13.00-14.30, Ebéd - Château Béla Kastélyszálló - Kastély Park (Szlovákia), ebéd előtt és után ügyességi feladatok
15.00-16.00 Komarno
16.30-17.30 Győr, Dunakapu Tér

Augusztus 28. szombat
08.30 Rajt - Győr, Audi Gyár
09.30 Győrszemere, Fő utca vége
11.00-12.00 Mihályháza
11.30-12.30 Pápa
13.00 - 15.00 Pannonhalma, Viator étterem parkolója
15.45 Befutó - ETO-Park Parkoló

Azok, akik vállalják az Audi Eastoric kihívását, 450 kilométer leküzdésével és a KRESZ betartásával néznek szembe két napon át.

Festői tájakat, eldugott falvakat érintve számos településen haladnak keresztül, ahol az érdeklődők az út mentén meg is nézhetik a járgányokat, de több megállóponton is körbejárhatók lesznek az autóritkaságok.

Miután közúti versenyről van szó, száguldásról szó sem lehet, az Oldtimer Szuperkupa versenyein a közlekedési szabályok betartásával juthatnak el a veterán autósok egyik feladattól a másikig. Az időmérő szakaszokon századmásodpercre előírt időket kell a lehető legprecízebben teljesíteni.

A fotocellák között leküzdött etapok döntik el a helyezéseket. Az lesz az első, aki a legkisebb eltéréssel teljesíti a szintidőket - hacsak nem követ el valamilyen útvonalhibát.